Sváby a szőkéket szereti

Sváby András visszatért. Ugyan az Orbán Viktorral szembeni megalázó vereség után a bulvársajtóban megjelent pletykák szerint egy ferencvárosi férfifodrásznál kopaszra borotválta a fejét, és egy különös zaklatott éjszaka végén, alkoholtól és antidepresszánsoktól bódultan a lapockájára tetováltatta, hogy „Szeretlek Fletó”, de most már jól van, a zakó is jól áll rajta, és készen áll, hogy ő legyen az új Vágó István. Vagy a még újabb Rózsa György.

Az Egy a száz ellen című napi vetélkedőben kezdene új életet a „kemény kérdések” szóösszetétel hallatán még mindig össze-összerezzenő műsorvezető-producer: milliós nyeremények, száz ordibáló játékos, látványos fényfalak, meg persze az egy, aki annál többet nyer, minél hülyébb az a száz. A baj csak az, hogy az amerikai NBC-n mérsékelten nézhető és szerethető vetélkedő magyar verzióját a délutáni telefonos játékok nézőközönségéhez igazították, ezért csak azok bírják végigülni, akik már valaha az életben, legalább egyszer beszopták, hogy csak ők képesek összeszámolni, hány kocka van az ábrán, csak ők látják, mi a különbség két szoftpornó kép között, meg persze csak ők tudják, hogy mi Magyarország fővárosa. És egyébként is megnyerhetik a kétmilliós extra jackpotot fél három előtt pár perccel.

Mert ki más akarna végignézni egy műsort, amiben arra a kérdésre, hogy „Melyik lábára sántít Dr. House?” azt a három lehetséges választ kínálja fel a gép, hogy „bal”, „jobb”, „mindkettő”. Miért nem inkább bal, jobb és G. Nagyné Maczó Ágnes? És egyébként is ki más viselné el, hogy az amúgy általános iskolai tudásszintre alapozó kérdéseket valaki hülye szóviccekbe vagy tréfásnak szánt utalásokba csomagolja? Ezúton üzenem a műsor szerkesztőinek, hogy arra a kérdésre, hogy a „Mit rajzolnak az óvodások, ha a boldogságot kell lefesteni?”, se az aranyfonál, se a zöld szemű szörnyeteg, de még a kék madár se jó válasz. Az óvodások ugyanis inkább Pókembert rajzolnának dupla adag csokifagyival.

Az idegesítő kérdéseknél is rosszabb azonban Sváby András, aki csak téblábol, időnként ugyan megpróbál jópofizni, de aztán belekavarodik, vagy inkább elszégyelli magát, és csak akkor talál vissza az összeszedett mondatokhoz, amikor a már ezerszer elgyakorolt sablonszövegeket kell lenyomni. „Mit választ, a pénzt vagy a falkát?”

Sváby szereptévesztését jól jellemzi, hogy amikor az új vetélkedő első adásban kicsit vontatott beszélgetésbe bonyolódott az Áll az alku egykori rekordnyertesével, képes volt azt mondani, hogy sokkal nyugodtabb volna, ha neki is lenne százmillió forintja, mint a táskanyitogatós műsor legsikeresebb játékosának. Azért az Interaktív ügyvezető igazgatójától, egykori társtulajdonosától, és persze több étterem gazdájától ez egy picit durva.

Persze ez még csak az első adás volt, lehet, hogy Sváby András és a kérdéseket összeállító szerkesztők is beletanulnak pár hét alatt, de egyelőre az Egy a száz ellenben egyetlen jó dolog van. Hogy az alapos casting miatt a játékosok pont olyan látványosak, mint a díszlet. Szőke, vékony adóügyi ellenőr, szőke, magas, területi képviselő és szőke, nagymellű marketinges válaszolt fehéren csillogó mosollyal. Mint egy Amondent-reklám.

Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!